Oldalak

2014. február 1., szombat

7. fejezet-Pillantás

Sziasztok!

Már is meghoztam a 7. fejezetet. :) Nagyon örültem, hogy ilyen hamar összegyűlt a három komment.
És még egyszer: a címadást tényleg komolyan gondoltam. 1. 5. és 6. részhez várom az ötleteket, légyszi segítsetek :)
4 komi után jön a következő fejezet (remélem nem túl nagy kérés ez)

Jó olvasást!

***
-Mit szeretnél játszani?-kérdeztem mosolyogva Abbytől.
-Játsszunk el egy olyan mesét, amit apu szokott mesélni!-mondta csillogó szemmel.
-És miket szokott apukád mesélni?
-Van egy gyönyörű, szőke királylány, akinek van egy nagyon gonosz, szívtelen mostohája, aki nem szereti a királylányt. Mindig dolgoztatja és kiabál vele, egész kisgyerekkorától kezdve. Egyszer a királylánynak ebből
elege lesz és úgy dönt, elszökik a mostohájától. Egy éjjel meg is teszi ezt. Egész éjszaka csak vándorol a sötét erdőben, míg egyszer csak el nem ér egy kis faluba, ahol a királylányt nagy szeretettel fogadják. Az egyik család befogadja, ahol jó élete lesz. És egyszer találkozik a falu hercegével, akivel egymásba szeretnek és boldogan élnek míg meg nem halnak. Vége.-fejezte be Abby a mesét, de az egészet úgy mondta, mintha valóság lenne... Úgy ült ott, a plüssmaciját szorongatva, mintha tényleg elhinné, hogy minden ilyen egyszerűen rendbe jön és mindenki boldogan él, míg meg nem hal.
-És, ennek a királylánynak neve is van?-kérdeztem. 
-Apu sose mondta a nevét...-mondta csalódottan.
-Akkor nem adunk neki mi nevet?-vetettem fel az ötletemet. 
-Jó!-kiáltott fel csillogó szemmel.-De nekem semmi ötletem nincs...-arca egyszeribe újra csalódottá vált.
-Lehetne mondjuk... mondjuk Alice.
-Nem... Olyan mese már van ahol így hívják a hercegnőt.
-Igen?
-Persze! Az Alice csodaországban! Te is ismered, nem?-őszintén szólva nem ismertem, de azért bólintottam.
-Akkor mit szólsz a Naomihez?-megrázta a fejét, mire én nagyot sóhajtottam.-Esetleg Linda?-újabb fejrázás.-Akkor legalább annyit mondj meg, milyen betűvel kezdődjön.
-Nem tudom...
-Mi a kedvenc betűd?
-A.
-Rendben. Adele? 
-Nem. Legyen hosszabb. Azok különlegesebbek.
-Adriana?
-Hát, végül is...-mondta, de láttam az arcán, hogy nem tetszik neki.-Legyen inkább... Amelia.-Kisebb köhögőroham fogott el. Pont az igazi nevemet találta el... Ez is csak velem fordulhat elő. 
-Biztos, hogy ez a név jó lesz?
-Igen.-mondta határozottan.
-Hát akkor legyen Amelia.-egyeztem végül bele.-És a herceg? Vele mi lesz? Ő névtelen marad?
-Dehogy is!
-Akkor neki milyen nevet adjunk?
-Kyle.-mondta ellentmondást nem tűrő hangon. Elszorult a torkom.
-És... ez a név honnan jött?
-Kyle-nak hívják Julia fiát. Vele szoktam játszani. De apu szerint most már nem fog eljönni hozzánk, mivel Julia elment egy jobb helyre, ezért már Kyle se fog többet hozzánk jönni.-mondta, és szomorúan lesütötte a szemét.
-Jaj, kicsim...-mondtam és megsimogattam a vállát, miközben nekem is könny szökött a szemembe. Abby - számomra - különös módon reagált; az ölembe mászott és apró karjaival a nyakamba csimpaszkodva átölelt. Olyan idegen és furcsa volt az egész... Még sosem éreztem magamat annyira szeretve, mint amikor az a csak pár perce ismert kislány átölelt a szobája padlóján... Mikor kimászott az ölemből döbbenten látta, hogy könnyesek a szemeim.
-Miért sírsz?-kérdezte aggódva-Valami rosszat mondtam?
-Nem, dehogy is! Csak szép volt a mese, amit mondtál.
-Apu szokott nekem mesélni. Anyu soha. Sose ér rá...
-De legalább apukád szokott. Ugye tudod, hogy nagyon szeret téged?
-Igen?-emelte rám gyönyörű kék szemeit.
-Hát persze! Imád téged! Te vagy a mindene...
-Akkor játszunk?-kérdezte egy kis csend után. 
-Persze.-mondtam mosolyogva, majd kezembe vettem a babát és eljátszottuk azt a történetet, amit az imént mesélt. Itt-ott átalakította ugyan, belevitt pár plusz részt, de a lényege, a boldog vége megmaradt. 
-Abby, lassan ebédidő. Le kell mennem főzni.
-Kár...-mondta sajnálkozóan.-Mi lesz az ebéd?
-Nem tudom...-mondtam és tényleg ötletem se volt.-Mit szeretnél?
-Palacsintát!-mondta csillogó szemmel.
-Az legfeljebb desszertnek lehet.-mondtam mosolyogva, majd megsimogattam szöszi haját.
-Akkor nem tudom. Rántott húst tudsz?
-Szerencsére igen.-mást nem is nagyon tudok csinálni, most hogy jobban belegondoltam.-Akkor az jó lesz?
-Igen.
-Rendben. Majd szólok, ha kész az ebéd.
-Oké. Szia Becci!-köszönt el, majd kimentem a szobából. Becci? Ehhez még hozzá kell szoknom...

***
Az egész konyhában a káosz uralkodott. Odaégett hús szaga terjengett a helységben a 10 percnyi szellőztetés után is. Ismerd be Amy, kurvára nem értesz a főzéshez. A vége az lett, hogy a közelben lévő étteremből rendeltem pár szelet rántott húst és palacsintákat. Mire vállalkoztam... Még egy szelet rántott húst is képtelen vagyok megcsinálni? Látszik, hogy egész életemben éttermi kajákon és maradékokon éltem... Valamikor meg kell tanulnom normálisan főzni. 
Lehívtam Abbyt enni. Az anyja szerencsére negyed órája elment, azzal az ürüggyel, hogy "fontos üzleti dolga van". Olyant se láttam még, hogy valaki miniszoknyában menjen egy tárgyalásra. Nem üzletel ez semmit, egyszerűen csalja a férjét, amit baromira nem értek miért tesz. Ames olyan jó ember...
Hirtelen megszólalt a vészjelző a fejemben. Hahó, őt meg kell ölnöd! Gyorsan másfelé tereltem a gondolataimat.
Abbynek láthatóan ízlett a rántott hús, még meg is dicsért, hogy milyen jól főzök, én pedig mosolyogva megköszöntem. Gratulálok. Már egy gyereknek is gátlástalanul hazudsz. 
Az ebéd után a takarítás következett. Ugyan Ames azt mondta, nem kötelező, de én mindenáron tovább akartam tündökölni annak a "jó kislánynak" a szerepében, aki mindent megcsinál, csak hogy valamiféle tekintélyt szerezzen.
Kis keresgélés után meg is találtam a takarítószereket a mosogató melletti kis szekrényben. Minden létező munkát elvégeztem; felporszívóztam, felmostam, kitakarítottam a konyhát, a fürdőket, a hálószobákat, kimostam a szennyest majd az összeset ki is vasaltam. A munka végére patakokban folyt rólam a víz és félhullaként rogytam le a nappaliban pihenő fehér kanapéra. 10 percig csak ültem ott, mint aki most futotta le a maratont egyhuzamban. Kis idő múlva Lindsey lépett ki az irodájából, a csodálkozástól döbbent arccal.
-Hú... Te aztán rendesen kitakarítottál.-mondta, és szemével végigpásztázta a helységet.-De nem kellett volna ennyire alaposan... Elég lett volna csak nagyjából, holnap szerda, úgy is jönnek a takarítók...
-Tudom, de nm volt más dolog, Abby alszik, gondoltam hasznossá teszem magam.
-Rendes tőled.-mondta mosolyogva, majd leült mellém a kanapéra. Így közelebbről megnézve nagyon szép
nőnek tűnt. Hosszú, vörös haja alul be volt göndörítve, igéző, kék szeme volt, elegáns, fekete ruhákban járt és mindig mosolygott. Egyszóval, tényleg szép volt. -Hogy megy a beilleszkedés?-érdeklődött.
-Eddig egész jól. Abby tündéri kislány, az ég világon semmi gond nincs vele. Nem is értem Heidi miért ilyen szigorú, hiszen csak 6 éves.
-Heidi mindenkivel ilyen... Velem is, pedig Abby születése óta itt dolgozom. Juliát is nagyon utálta, pedig ő tényleg áldott jó ember volt. Szegény nő... Nem érdemelte meg.
-Nem...-mondtam lesütött szemmel a fehér szőnyeget pásztázva.
-És Ames-szel mi a helyzet?
-Semmi. Mi lenne? A kezdetektől fogva nagyon kedves velem. Láthatóan nehezen fogadta Julia halálát, de...-itt félbehagytam a mondatot.-Szóval szerintem jó ember. Abby mázlista, hogy ilyen apja van. Nem értem, hogy egy ilyen jó ember hogy vehetett el egy ilyen hárpiát.-a szám elé kaptam a kezem-Illetve, nem úgy értettem, csak...
-Ugyan.-legyintett Lindsey.-Mindenki ezt gondolja róla, maga Ames is. De nem volt mindig ilyen. Míg Abby két éves nem lett, nem volt vele semmi baj. Legalább is szerintem. Aztán akkor történt valami, nem tudom pontosan mi. Azóta ilyen... Azt hiszem a fejébe vette, hogy Ames megcsalja. Azóta nem is próbálja titkolni, hogy ő is ezt teszi. Egyfajta elégtételként. De nem hiszem, hogy Ames hibája. Szerintem egyszerűen abban az évben megtört benne valami és csak kifogásként találta ki ezt a hülye indokot, hogy valamivel magyarázni tudja a vállalhatatlan viselkedését.-mondta, szemében a szomorúság ismerős érzését láttam kavarogni.-De nekem is úgy tűnik, hogy kedvel téged.-mondta gyorsan témát váltva.
-Engem?-kérdeztem vissza döbbenten.
-Igen. Mindig mondja, hogy te olyan kedves és közvetlen vagy, ami ritkaság a mai világban.-Bár így lenne-gondoltam.
-Hú... Erre nem nagyon tudok mit mondani.-zavarban voltam.
-Ne is mondj semmit, csak gondolkozz el rajta.-mondta, majd felállt és elment. Ez most mi akart lenni? Gondolkozzak el rajta...? Nagyot sóhajtottam. Egyre bonyolultabb ez az egész. A helyzet az, hogy megkedveltem Ames-t, de hamarosan őt is meg kell ölnöm, mint Juliát. És a legrosszabb, hogy nem léphetek vissza. Akkor magát öljük meg-visszhangoztak a Főnök szavai a fejemben. Utálom magamat. Utálom az egész melómat. Utálom az életemet.
Ebben a pillanatban Ames lépett be a bejárati ajtón. Már is négy óra van? 
-Jó napot!-pattantam fel rögtön a kanapéról.
-Á, Rebecca!-mondta mosolyogva.-Úgy tűnik, ma kivételesen nem húzódott el a munkaidőm és hamarabb haza tudtam jönni. Köszönöm, hogy addig is itt voltál és foglalkoztál Abbyvel.
-Ugyan, semmiség. Ez a munkám.-mondtam mosolyogva.
-De tényleg köszönöm. El sem tudja képzelni, mekkora segítséget nyújtasz nekünk a munkájáddal, most hogy Julia már nincs...-Muszáj minden beszélgetéskor Juliánál kiakadnunk?!-Heidi itthon van?
-Nincs. Üzleti dolga van.
-Persze, üzleti dolga...-mondta, de inkább önmagának, mint nekem.-Még egyszer köszönöm, nyugodtan menj haza.
-Hiszen nyolcig tart a munkaidőm...
-Ugyan már. Egy ekkora ház kitakarítása után biztos jól fog esni a pihenés.-mondta és körbemutatott a házban. Hát neki is feltűnt.-Ráadásul sokkal alaposabban van kitakarítva, mint ahogy a takarítónők csinálják...-erre nem nagyon tudtam mit mondani, csak mosolyogtam.
-Akkor megyek is. Viszlát!-mondtam, majd felkaptam a táskámat és az ajtó felé vettem az irányt. Már épp készültem kilépni a házból, mikor Ames utánam kiabált.
-Rebecca! Itt hagytad a telefonodat!-tényleg, a konyhapulton felejtettem. Gyorsan visszamentem érte.
-Ó, köszönöm!-mondtam mikor odaértem. Gyorsan a telefonom felé nyúltam, de olyan ügyetlen voltam, hogy lelöktem a konyhapultról. A telefonom hatalmasat csattant a fehér kőpadlón. Ames-szel egyszerre hajoltunk le érte, egyszerre nyúltunk érte és egyszerre vettük fel. Aztán mikor mindketten felálltunk,
találkozott a tekintetünk... Egy perc volt az egész, mégis hosszú óráknak tűnt akkor, ott a konyhában. Csak álltunk egymással szemben és meredten néztük a másikat. Az utcáról ugyan behallatszottak az autók motorjának zümmögései, de akkor olyan valószerűtlennek tűntek, mintha egy idegen, lidérces világ díszletei lennének...
Az az egy pillantás elég volt mindenhez; akkor valami elindult,
mindketten jól tudtuk. Ames mintha a lelkembe látott volna barna szemeivel. Az a pillantás elég volt ahhoz, hogy meginogjak, elég volt ahhoz, hogy ráeszméljek arra, mennyire törékeny és sebezhető is vagyok valójában, hiszen ennyi érzelem nélküli év után egy férfi pillantása egyszeribe mindent megváltoztatott. És akkor bennem minden összeomlott, mint egy kártyavár. Minden fal, amit magam köré építettem az évek folyamán, egyszerűen eltűnt, az az egy pillantás képes volt őket nyomtalanul lerombolni.
Úgy szerettem volna, hogy az a pillanat örökké tartson... Végre biztonságban érezhettem magamat a külvilággal szemben, hosszú évek után, melyeket meneküléssel töltöttem...
És akkor újra bekapcsolt a vészjelző az agyamban elűzve a varázst ami kialakult.
-Nekem... mennem kell.-törtem meg a csendet, és csak akkor vettem észre, ahogy a telefont fogva végig összeért a kezünk.
-Persze...-mondta Ames is felocsúdva, majd elengedte a telefont.-Akkor viszlát.-mondta kapkodva majd szemével a padlót kezdte pásztázni.
-Viszlát.-mondtam zavarodottan, majd gyors léptekkel az ajtó felé indultam, de hátamon még mindig éreztem Ames pillantását. Mikor kiértem az utcára, már patakokban folytak a könnyeim. Összetörten rogytam le a járdára és szakadatlanul zokogni kezdtem, miközben még mindig a telefont fogtam a kezemben. Mikor nagyjából lenyugodtam, felhívtam Mattet, hogy jöjjön értem. 10 perc múlva már ide is ért, de én még mindig zokogtam. Ő átkarolt, majd a furgonhoz vezetett. Beültetett az anyósülésre, majd hazavitt. Az egész utat sírással töltöttem.


8 megjegyzés:

  1. Végre első komizó vagyok! Nagyon jóóó. Folytittttt!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) Hozom amikor tudom, de úgy tűnik most egy ideig nem tudok sajnos részt hozni :/

      Törlés
  2. Sziaa!!
    Rettentő jó lett. Gyorsan hozd a kövit!! *-* :D$

    VálaszTörlés
  3. Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :) Örülök, hogy tetszik :))

      Törlés
  4. Nagyon jó lett!
    Gondolkoztam címeken is!
    1.: A kezdet,;esetleg Gyors eljárás
    5.: Álláslehetőség a villában; Várható munka;
    6.: Beilleszkedés; Az új munka; Ismerkedés

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Wow, köszönöm szépen az ötleteket, nagyon jó címek :D

      Törlés